2013. március 30., szombat

VideÚj - Hősök - Hip Hop Hatalom és posse trekkek története

A Hősök évek óta meghatározó alakja a magyarországi hiphop kultúrának, ezt mi sem mutatja jobban, mint a több milliós YouTube nézettségek, az ezernyi fellépés, és megannyi más. 12 éves fennállása során, ha jól számolom, akkor ez a negyedik posse trekk, amiben a Hősök szerepel. (Aki nem lenne tisztában a posse trekk fogalmával, annak elmondom, hogy ez annyit tesz, hogy legalább 7-8  rapper/csapat összeáll egy minimum 5perc időterjedelmű dal erejéig, amiben mindenki elmondja 8-16 sorban, hogy miért is imádja ő a hiphopot, és hogy mennyire szarjon be mindenki, aki nem szereti ezt és nem velük van). Vegyük most sorra, hogy mi a posse trekkek kronológiai sorrendje, ki mennyi posse trekkben szerepelt, meg egyáltalán mi a fenének jó posse trekket csinálni.

Az első posse trekket még valamikor 1998-ban az Animal Cannibals rögzítette, ahol 31 mc öntötte ki lelkét a műfaj iránti érzéseiről, ez a Mindenki nevet kapta, és olyan azóta is a berkekben mozgó előadók szólaltak meg, mint Sub Bass Monster, az NKS, Papa Jo (a Ruthless Familyből), Artoscsaba (A.R.T.), a Firma (Bankos, Azur, Rapa), Győremix!, és persze maguk a Kannibálok!


Aztán jelent meg 2003-ban a Hősök második lemezén a Connectionssel közösen költött Honfoglalók, mely eltér egy kicsit az átlagtól, mivel itt a negatívumokra hívják fel a hiphop hősei a figyelmet, melyhez kiválóan asszisztál a Connections.


2003-ban szintén Dél-Magyarországon megszületett a Rhyme Project tollából a Földalatti Beatek. Innen sajnos nem sok mindenkit ismerek (senkit), így nem nagyon tudom felsorolni, hogy kik maradtak meg azóta. Egy elég nívós kis nóta, anno még sokat hallgattam, most már kicsit elkopott nálam.


Szintén a Hősök nevéhez köthető a 2006-os Westprém City Allstarz lemez, melyen a veszprémi illetőségű szövegládák mondják el, mennyire király hely is az a Veszprém. Itt helyet foglal magának megintcsak Sub Bass Szabi, a Különvélemény, a Vérfürdő, Thoma és még lehetne sorolni.


2007-ben Szeged is gondolt egyet, hogy felvési mindörökké a nevét a magyarországi rap térképére, ha valaki úgy gondolná, hogy ott nem virágzik a kultúra. Ennek eredménye lett a Wemsical present: Szegeden Szabadon, mely egy nagyon nívós nóta lett, bár a felsorakozott mc-k közül ma már nagyon kevésről hallani.

Elérkezett 2008 és Riddler második szólója, Korridor címmel. Itt az utolsó előtti trekk lett az addigi leghosszabb posse trekk, pontosan kerek 10 perc lett! Az itt közreműködő arcok közül még mindenki tolja a szekeret, lehet róluk hallani ma is, talán többet is, mint amikor ez a dal megszületett (pl. Essemm).


Szintén 2008-ban az Animal Cannibals úgy gondolta, hogy ideje összerántani megint az itthoni krém legjobbjait, így megszületett az Északon, Délen. Itt megint helyet kapott szeretett Hős csapatunk, illetve Sub Bass Monster is, emellett még itt van a régen hallott Raptorz, Funktasztikus (itt még Interfunk), és még sokan mások.

Aztán 2009-ben az akkor már létező Barbárfivérek összedobtak egy közös mixtape-et a tatabányai Siska Finuccsival, mely korognak az első száma a Döghús lett, ahol a Bloose Broavaz katonái mind Siskát éltetik, majd a zene végén megjelenik maga a sztár egy kis hatásszünet után, hogy ő megmondja a magáét: "a félelem itt van, a gyötrelem meg lesz!"


Elérkeztünk az első Barbáfivérek albumhoz (a Nyers hús egy mixtape, nem album, mielőtt bármilyen true rap fan rám ripakodna). Itt kapott helyet Magyarország leghosszabb posse trekkje, a 11 perc 14 másodperc hosszúságú Slepptrekk, melyet, bevallom még soha a büdös életben nem hallgattam végig, és nem is tervezem. Egyszerűen annyira nem tetszik az alapja, hogy az első percekig bírom csak. De ezen mindenki közreműködik, aki Bloose Broavaz tag volt 2009-ben, és igen nagy szeretet övezi ezt a számot.


Szeged ismét belefúrta a nevét a fejekbe, mikor ezen évben (2009) megjelentette a Szegeden Szabadon második részét. Sok új mc kapott helyett, sokan nem szerepeltek az első részből, de az biztos, hogy ez kevésbé maradt meg az ember emlékezetében, mint az egyes számú. Mondjuk ki, gyengébb lett!


Egy évvel később az akkortájt alakuló Real Trill Music is hallatott magáról, Mr. Busta a Fülkés srácokkal csinált egy EP-t, amin helyet kapott az RTM All Starz is, ahol az akkori RTM tagok sorakoztak fel, hogy ijesztő fejet vágva mindenkit beszarassanak, aki az utukba áll. Ez amúgy egy korrekt nóta lett, annak ellenére, hogy egyedül az Utcakultúrás fiúk tudtak maradandód alkotni az én számomra. De a nép kajálta nagyon, engem is megfogott, mert mire jött az UtcaK, addig mindenki elmondta a magáét.


Aztán 2012-ben szintén az RTM háza tájékáról ránk fújta a szél a RTM All Starz 2-t, ami sajnos kevésbé lett jó, mint az első része a történetnek.


Elérkezett 2013. A Hősök (hát kik, ha nem ők) gondolatából kipattant, hogy mi lenne, ha megint összejönne a hiphop felső szakosztálya, és írnának egy bólogatós, fasza kis nótát, melyben természetesen Sub Bass Monster is helyet kapna az Animal Cannibals mellett. Ennek eredménye lett a Hip Hop Hatalom, mely nagy részben Mr. Joeker zenéjének köszönhetően itthon a legjobbak közé emeli ezt dalt. És ha már Mr. Joeker, a mester mc-ként is szerepel a produkcióban, ezzel is fokozva a szám iránti tetszésem.


Tehát kimondhatjuk, hogy a Hősök, Sub Bass Szabi, és az Animal Cannibals rendelkezik a legtöbb közreműködéssel.
És hogy mi a lényeg? A lényeg az, hogy ha jó és sikeres posse trekket akarsz a magadénak tudni, akkor mindenképp szoríts helyett benne Sub Bass Monsternek, aki már 5 nótában is közreműködött, és az az öt nóta bizony eléggé bitang lett!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése